Szabadság kiadásának szabályai

Az Mt. 123. § (6) bekezdésének módosítása szűkíti, szigorítja a tárgyévet követő évben kiadható szabadságot, erősítve ezzel a főszabály érvényesülését, azaz azt az előírást, hogy a szabadságot az esedékesség évében kell kiadni.

A szabadság tárgyévet követő kiadásának, igénybevételének törvényben meghatározott eseti lehetőségei azt a kettős célt kívánják elérni, hogy pihenőideje abban az évben legyen a munkavállalónak, amikor az elfáradást eredményező munkát végezte, de indokolt, méltányolandó esetben a munkáltató is kezdeményezhesse, hogy a szabadság egy részét elhalaszthassa.

A munkavállaló munkaviszonyában alapszabadságra és pótszabadságra jogosult.

Az alapszabadság húsz munkanap, mely az életkor függvényében huszonöt és negyvenöt éves kor között fokozatosan, összesen tíz munkanap pótszabadsággal bővül.

Az életkorhoz kötődő pótszabadság mellett egyéb pótszabadságok is megilletik a munkavállalót, melyek a gyermekek számához, a gyermek születéséhez, a munkavállaló fiatal életkorához, egészségi állapotához, és munkakörülményeihez kötődnek.

Az alap és pótszabadságból összetevődő éves szabadságot az esedékesség évében kell kiadni.

Átviteli lehetőségek

Az Mt. a következő évre engedi „átvinni” a szabadságot október 1. után kezdődött munkaviszony esetén az esedékesség évét követő március 31-ig.

Kollektív szerződés rendelkezése engedheti meg, hogy a szabadság egynegyedét a munkáltató az esedékesség évét követő március 31-ig adja ki.

A esedékesség évében kiadottnak tekinthető a szabadság, ha annak igénybevétele az esedékesség évében megkezdődött, és a következő évre átnyúló része nem haladja meg az öt munkanapot.

Fenti esetekben ad tehát az Mt. lehetőséget arra, hogy a szabadság egy része ne a tárgyévben, hanem a következő évben kerüljön igénybevételre. (Azt az esetet, amikor a munkavállaló személyében rejlik a szabadság kiadásának akadálya külön helyzetként szabályozza a törvény.)

A hozzászóláshoz be kell jelentkezni

Posted in Uncategorized.